Gyógyászati Központ
TB támogatott fürdőgyógyászati ellátások:
Egyéb rehabilitációs célú gyógyászati ellátás:
|
A TB támogatott kezeléseket helyben a szakrendelésen is felírják, amelyeket a megkezdéstől számított 8 héten belül előjegyzéssel lehet igénybe venni. Tehát bármikor megszakítható és folytatható a lejárati időn belül! A kezeléseket hétköznap és hétvégén is igénybe lehet venni! A TB támogatott kezelésekre egy évben kétszer 15 alkalommal van lehetőség. Természetesen ezen felül teljes áron is van lehetőség a szolgáltatások igénybevételére! |
Gyógyászati Központunkban lehetőség van érvényes felírt gyógyászati kezelések előzetes időpontegyeztetésére a vény másolatának beküldésével az alábbi elérhetőségekre:
|
Cserkeszőlőben 1942 szeptemberétől 1943 augusztusáig tartott a fúrása az első gyógyvíz kútnak. Olajat kerestek, de helyette 92 Celsius fokos hévíz tört föl a mélyből, melyet akkor le is zártak, mondván, hogy értéktelen és motorban nem használható folyadék.
Az itt lakók fantáziáját azonban erősen arra ösztökélte a forró víz jelenléte – ami az ország legmelegebb hévize volt sokáig-, hogy a kutat kinyitották 1948-ban, de visszazárni már nem tudták.
A kútfej olyan szőlőterület és gyümölcsfák közepén volt, ahol a forró víz kipusztította volna a kultúrnövényeket, így a gazdák hetekig ástak egy árkot, ahol a vizet elvezették a szőlő és gyümölcsfás területekről.Igen ám, de sokan voltak ezt az árkot csinálni és köztük olyanok is, akiknek fájt a lába reuma, vagy más betegségek miatt és néhány dolgos nap után, amit a kiömlő vizes sárban töltöttek, azt tapasztalták, hogy megszűntek a fájdalmaik. Az első tapasztalatok, hogy gyógyvíz folyhat itt ki, ezek voltak. Később a fő meder, illetve kanális mellett jobbra, balra teknőket ástak a földbe, amibe beleengedték a vizet, majd mikor kihűlt, beleültek és így voltak itt ők az első fürdőzők.
A cserkei víz gyorsan népszerű lett az emberek között. Széles körből kezdtek idejönni pihenni, kirándulni, gyógyulni.Majd felfigyeltek a környező településeken arra, hogy Cserkeszőlőbe milyen sokan jönnek a nagyszerű adottságú és tartalmú gyógyvíz miatt. Az akkori Szolnok Megyei Tanács segítségével 1955 május 1-jén 3 medencével, valamint női-férfi vállfás öltözővel, az akkori időknek megfelelő elvárási szinten megnyitották a cserkeszőlői Fürdőt. A rendszerváltást követően a cserkeszőlői Önkormányzat tulajdonába került a fürdő 1992-ben A lepusztult medencék, öltözők felújítására 1998-ig nemigen fordítottak gondot. 1998 őszén azonban új polgármesterünk, Szokolai Lajos, aki azóta is a község élén áll, az önkormányzat képviselő testületével, a kor kihívásainak megfelelő, nagy tervekkel vágott bele a fürdő és a turizmus fejlesztésébe.
Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóságának határozata alapján 2007. júliusában a cserkeszőlői gyógyfürdőt gyógyászati ellátás szempontjából az országos kategóriába sorolta.
A Gyógyfürdőben kétféle - reumatológia szakrendelés, kardiológia rendelés - rendelés folyik, melyekre az ország egész területéről fogadnak betegeket.
Betegeink részére, az egész évben nyitva tartó IV. számú gyógymedence biztosított, itt folyik a víz alatti csoportos gyógytorna is. A medence télen teljesen, nyáron csak részben fedett.
A cserkeszőlői gyógyfürdő a gerincbetegségek gyógyítására specializálódott.
Hogyan hatnak gyógyvizeink?!
Összetett hatásról van szó: a víz fizikai tulajdonságain (hőmérséklet, áramlás, felhajtóerő stb.) kívül ugyanis érvényesül a vízben oldott anyagok kémiai hatása is. Ezek az anyagok a bőrön keresztül felszívódnak a szervezetbe, ugyanakkor a szervezet is kiválaszt egyes anyagokat a vízbe, fürdés közben pedig belélegezzük a víz feletti gőzben lévő oldott anyagokat.
A gyógyvizek egyes alkotóelemei számára a bőr csupán behatolási kapu, amelyen keresztül bejutnak a szervezetbe, ahol kémiai tulajdonságaiknak megfelelő sajátos behatásokat fejtenek ki.
A fürdőkezeléseknek – mint minden gyógyeljárásnak – megvannak a javallataik és ellenjavallataik. Magyarországon a gyógyvizeket általában fürdő formájában alkalmazzák idült kopásos (degeneratív) mozgásszervi megbetegedések, idült gyulladásos gerinc- és izületi megbetegedések inaktív stádiumában, balesetek és csontizületi műtétek utókezelésében. Az általános ellenjavallatok között szerepel a rossz egészségi állapot, a szívelégtelenség, rögzült magas vérnyomás, a hat hónapon belül lezajlott szívinfarktus, a daganatos megbetegedések, a tuberkolózis, a terhesség, a kopásos mozgásszervi megbetegedések gyulladásos fázisai, valamint a gyulladásos mozgásszervi megbetegedések aktív stádiumai.
Ellenjavallatok kapcsán kell megemlíteni, hogy az öngyógyítás nem helyes. Ha valaki panaszai, betegsége kezelésére kívánja igénybe venni a gyógyfürdőket, előzetesen mindig célszerű kikérnie orvosa tanácsát, a fürdőzés módjáról, időtartamáról, javasolt gyakoriságáról.
A gyógyhelyi, gyógyfürdőhelyi kezelések célja többes. Egyrészt ezek által javítható a szervezet reakciós, regulációs készsége, biztosítható a kóros funkciók korrekciója és egészséges életműködésének erősítése. Cél továbbá annak a terápiának a megkeresése, illetve beállítása, amelynek rendszeres folytatása mellett a beteg munkaképessé válik. Egyes sikeres gyógyfürdőhelyi kúra eredményeként a beteg képes lesz a társadalomba való visszailleszkedésre, önbizalmat nyer, s a kezelés mintegy átmenetet jelent a kórház és az otthon között. Az egészséges egyéneknél az évenkénti gyógyhelyi fizioterápiás kúra igen nagy szerepet játszik a jó általános állapot és a munkaképesség fenntartásában (ennek különösen azoknál van jelentősége, akik túl keveset vagy egyoldalúan mozognak). Megállapították, hogy célszerű fizioterápiás prevencióval (fürdők, úszás, torna) leszorítható a mozgásszervi betegségek okozta betegállomány és gyógykezelési költség.
Az úszás (mint az egyik leglényegesebb mozgásforma) fontosságát sehol a világon egyetlen szakember sem vitatja, a termálfürdők izomlazító, keringésjavító, valamint az izületi porc anyagcseréjére gyakorolt kedvező hatása is egyértelmű.
Javallat:
Az I-es és II-es gyógyvizes kutak vize elsősorban mozgásszervi, krónikus degeneratív gerinc és izületi betegségek, csontritkulás, ortopédiai műtétek, balesetek utáni rehabilitáció esetén jótékony hatással bír. Nőgyógyászati betegségek esetén, meddőség bizonyos formáinál, inhaláció formájában egyes asztmás eseteknél, orrmelléküreg gyulladásban jótékony idegnyugtató hatással bír.
Cserkeszőlő vízösszetétel | |||
Mg / liter | Mmol / liter egyenérték |
||
Kationok | |||
Kálium | K + | 12,20 | 0,31 |
Nátrium | Na + | 570,00 | 24,78 |
Ammónium | NH 4 - | 9,40 | 0,52 |
Kálcium | CA 2+ | 18,60 | 0,33 |
Magnézium | Mg 2+ | 0,70 | 0,06 |
Vas | Fe + | 0,03 | 0,00 |
Lítium | A + | 0,11 | 0,02 |
Kationok összesen: | 599 | 26,02 | |
Anionok | |||
Nitrát | NO3- | Nem mutatható ki | |
Nitrit | NO2- | Nem mutatható ki | |
Klorid | Cl- | 181,00 | 5,10 |
Bromid | Br | 0,41 | 0,01 |
Jodid | J- | 0,61 | 0,00 |
Fluorid | F- | 2,50 | 0,13 |
Szulfát | SO 4 2- | 0,00 | 0,52 |
Hidrogén karbonát | GVH 3 - | 1380,00 | 22,70 |
Szulfid | S 2- | Nem mutatható ki | |
Összes foszfát: | PO 4 3- | 0,24 | 0,01 |
Anionok összesen: | 1412 | 28,47 | |
Metabórsav | HBO 2 | 11 | - |
Metakovasav | H 2 SiO 3 | 68 | - |
Szabad szénsav | CO 2 | 3,2 | - |
Oldott oxigén | A 2 | 1,4 | |
Összesen: | 2095 | 54,49 |
Kezeléseink részletes leirásai:
Fürdőkezelés
Manuálterápiás masszázs
Mulligán manuálterápia
A fizioterápián található eszközök bemutatása:
REKESZES ELEKTROMOS GALVÁN (4 rekeszes galván kád)
A végtagok egyenkénit, vagy egyidejű vízben történő elektromos áramú kezelésére szolgál. A kezelés hullámformái négyféle diadinamikus áram és galván áram közül választható.
Indikációja: Ideggyulladások – brachialgia, femoralgia, ischialgia – valamint a kéz kis izületeinek, a könyök, valamint a láb – , boka izületeinek gyulladásos és degenerativ megbetegedéseinek kezelésére, funkciónális panaszok mérséklésére is javasolt. Kiemelt indikációja a polineuritis.
NEMEKTRON
EDIT® 400 ingeráram készülék – olyan elektroterápiás készülék, amely önállóan lapelektródákkal, valamint ENDVAC ® 400 vákuum masszázs készülékkel kombinálható. A NEMECTRON EDIT ® 400 új specifikus terápiás lehetőségeket egyesít magában.
Terápia féleségek:
alacsonyfrekvenciás terápia, interferencia terápia, Endosan ® terápia, Egyenáram terápia
Hatásfok:
izomstimuláció, izomlazítás, vér- és nyírok ellátás befolyásolása, ödéma redukció, anyagcsere támogatása, gyulladás gátlás, regeneráció támogatása sebeknél és töréseknél, fájdalomcsillapítás
Kis- és középfrekvenciás ingeráram kezeléssel gyógyszereket lehet a szervezetbe juttatni. Iontoforézis indikációi: vérömleny, zúzódások, mialgia, reumatikus izom- és izületi fájdalmak tendinitis, tendovaginitis, ödéma, törések epicondilitis. A készülék lehetővé teszi a szabad programozhatóságot, illetve fix programok választhatók pl.: fájdalom, ödéma, trauma, mobilizáció, sport rehabilitáció
PHYSIODYN – DUO
Alacsony és középfrekvenciás árammal végzett diagnosztikára és fizioterápiára alkalmas készülék. A Physioson – Basic UH terápiás készülékkel kombinálva szimultán terápiára is lehet a készüléket használni. A szimultán terápia ultrahanggal és ingerárammal történő egyidejű kezelést jelent, így mindkét terápiás forma hatásai kihasználhatók.
Alkamazási terület:
Ingeráram terápia, Fájdalomcsillapító kezelések, Galvánáram, Diadinamikus áramformák DF, MF, CP, Ultraingeráram (UR), TENS, Vérellátás támogatása, IG 30, IG 50, Frekvencia modulált áram (FM), STOCH, Mobilizáció, HV, FAS, T/R (Szelektiv ingeráram kezelés), Izomathrópia, elektrogimnasztika, izomerősítés, Iontophoresis, Ingeráram diagnisztika, Amplitudó modulált középfrekvenciás áramok (AMF), Fájdalom kezelés, Vérellátás támogatása, Mobilizáció
IONOSON – Expert Kétcsatornás ingeráram és UH-terápiás készülék
Rendelkezik az alacsony és középfrekvenciás áramformák teljes választékával, beleértve a klasszikus Interferencia áramat. Ezen kívül ingeráram diagnosztikai programok lehetőségét és nyújtja a készülék. A készüléket szimultán terápiában (ingeráram és UH) kezelésben is lehet használni. AZ UH terápiát lehet közvetlenül, vagy az indikációs menün keresztül is alkalmazni.
Alkalmazási terület:
Fájdalomterápia, Vérellátás támogatása, Mobilizáció, izom stimuláció, Iontophoresis, UH terápia, Gerinc- és végtagizületek degeneratív és gyulladásos, betegségek, valamint spasztikus izomzat tónusának csökkentése.
ALACSONY FREKVENCIÁS ÁRAMFORMÁK
Galván áram – Iontophoresis, hyperémia kiváltása, GMC – galvánizáció mikroárammal, Finom iontophoresis, fájdalom csillapítás, Diadinamikus áram, DF, MF, CP, LP, Ultraingeráram (UR), Fájdalmas hypertónusos izomzat, artózis
TENS
Fájdalomkezelés myalgiáknál
MENS / elektromos idegstimuláció mikroárammal
IG 30, IG 50 / ionpulzus galvánizáció
SZELEKTÍV INGERÁRAM:
Izomtrópliák kezelésére imp. formák négyszög, trapéz, háromszög, exponenciális impulzusok
KÖZÉPFREKVENCIÁS ÁRAMOK
IF / Klasszikus interferencia: Fájdalom csillapítás, vérellátás fokozása detonizálás
AMF / Amplitudó modulált frekvenciás áram: Középfrekvenciás izomtréning
BIOTHRON 2 LÁMPA (300 féle Dg-ra)
Mozgásszervi betegségekben az izületek artrózisa, mialgiák, izomfájdalmak kezelésére alkalmazzák. Műtéti hegek kezelése, keloidok keletkezésének megakadályozására. Felületi hámsérülések, fekélyek és deculitusok, ekcémák, Phsoriazis kezelésére.
Fül- orr-gégészeti megbetegedések – bronchitis. Kozmetikában – aknék pattanásos bőr kezelésére, szabályozza a faggyúmirigyek működését.
MAGNA PRESS–M (speciális rúdmágnes)
TB által nem támogatott mángesterápiás készülék
Minden korosztály számára alkalmazható – a kis gyermekektől az aggastyánig – A kezeléshez 2 db rúdmágnes áll rendelkezésre.
Mindenféle fájdalom csökkentésére alkalmas: Térd, váll fájdalom kezelése, Mozgásszervi panaszok enyhítése, Fejfájás, migrén csökkentése, Derékfájdalom kezelése, Ízületi fájdalmak kezelése, Égési, vágási sérülések kezelése, Zúzódások, ütések kezelése, Bőrkiütések, herpesz kezelése, Allergia, Orrdugulás, Fülfájás kezelése (influenza esetében nem ajánlott!), Álmatlanság, depresszió kezelése, Túlsúly csökkentése, és egyéb a test bármely területén fellépő fájdalmak csillapítására.
SOULUX ASZTALI LÁMPA (infravörös sugárzó)
Az infravörös sugárzást leggyakrabban fül-orr-gégészeti, mozgásszervi és bőrgyógyászati betegségek kezelésére alkalmazzák. (dermatitis). A mozgásszervi betegségek közül kedvező eredményt ad a tendinitis, tendovaginitis és bursitisek sugárzása is. A kötőszövet fellazítását célozza, zsugorodások vagy izületi mozgáskorlátozottság kimozgatása előtt megkönnyíti a torna kezelést.
MIOTEST–COOP készülék
Galván áramot kibocsátó készülék stabil – galván, iontophoresisek és szelektív ingeráram végzésére alkalmas.
MINISTRIM KÉSZÜLÉK
Galván áram és diadinamikus áramformákat kibocsátó készülék.